Anitja ✿ műhelye
Balatonrendesen minden hónap utolsó szombatján (kivételesen most egy héttel előbb a szüreti bál miatt) Anitja ✿ műhelye - ennek az előadásnak az anyagát olvashatjátok itt, melynek a címe:
A tanítványi tudat
Úgy is mondhatnám, hogy tanítványi hozzáállás, vagyis az élethez (mert a legutóbbi műhely óta tudjuk, hogy globálisan kell rátekintenünk mindenre) való olyan hozzáállás amely egy örök kezdő, érdeklődő, nyitott és befogadó gondolkodásmódot tekint alapjának.
Fontos leszögeznem az elején, nem mint egy tanító beszélek, és nem arról melyek a tanítvány felé az elvárásai egy tanítónak, hanem sokkal inkább egy erőteljes gyakorló tanítványként, és arról hogyan élem meg ezt a tanítványságomat, mire jutottam eddig.
A zenben a Mester teszteli a Tanítványt, koan-t (paradox, irracionális történet, kérdés) használva a tudatát úgymond megakasztja, a nyitott tanítványi tudatot ellenőrzi, ezáltal kiderül számára hol tart az illető. Itt bemutattam egy Zen-koanokat tartalmazó könyvet, melyből fel is olvastam, és beszélgettünk arról, hogy hogyan is képes egy koan megakasztani a tudatot.
Míg a zenben a mesterek egy folyamatos tükröt mutatnak a tanítvány felé, addig a jógában inkább példamutatás alapján megy a tanítás.
A jóga az ősi időkben Gurukula rendszerre épült. Guru, vagyis Mester, a kula pedig otthont jelent. A Mester magához vette a Tanítványt, vagy másnéven Csélát, és együtt éltek általában 12 éven keresztül, körülbelül a Tanítvány 20 éves koráig (8 évesen kerülhettek a Mesterhez). A tanítások mellett segédkezett a ház körüli munkában, és családtagként kezelték. A filozófiai leckék, és a jóga gyakorlati része (ászanák, pránajáma) titkosan lettek így átadva, egy közvetlen Mester-Tanítvány kapcsolatban.
Manapság ez már nem így történik, a tudást elsősorban könyvekből, az internetről, videókból, képekből, vagy egy tanfolyamon is elsajátíthatjuk.
De mindez mit sem ér, egy puszta halmozás, ha nem vagyunk kellően nyitottak, befogadóak a tudásra, és mindemellett nem vagyunk szkeptikusak eléggé.
De hol van a határ? Hol van az a középút amiről Buddha is beszél?
A filmből megtudhatjuk hogyan találta meg maga Buddha ezt a középutat. Itt beszélek a történetről, miszerint Buddha a felébredés felé vezető úton sanyargató (aszketikus) életet élve meghallotta egy öreg zenész szavait, aki az arra haladó csónakban oktatta tanítványát: "Ha túlfeszíted a húrt, elpattan, ha viszont túl lazán hagyod, nem fog szólni".
De térjünk vissza a tanulásra, a tanítványságra. Miért is van erre szükségünk, és miért is mondjuk, hogy mindenki maga kell kijárja a saját útját, és miért mondtam mindjárt az óra elején, hogy a nyitottság, a befogadás kell, hogy legyen az alapja a tanítványi tudatnak, és egyben az élethez való hozzállásunknak?
Gondoljunk bele, ha azt állítjuk "mi már mindent tudunk", mennyi ajtót zárunk be magunk mögött, és minél inkább biztosabbak vagyunk a dolgunkban, annál jobban elvesztünk, a lehetőségeinket korlátozzuk. Korlátozottak leszünk szó szerint. Beszűkültek. Ezzel szemben nézzük meg a "nem tudom tudatot" mennyire nyitott, és befogadó. Itt vissza is tértem a zen-hez, azon belül Szung-Szán zen mesterhez, és az Ő tanításaiból idézek.
Felmerült egy kérdés: "Ha mind tanítványok vagyunk, ki a Mester?" A válasz pedig: "Aki a világegyetemet teremtette az a mester, mindenki más tanítvány, azaz gyermek"
Azután beszéltem személyes példákról, arról, hogy a Gyermekeink otthontanulók, és tulajdonképpen egésznap tanulnak, és mi azt tanítjuk nekik, hogy egész életünkben tanulunk, és ráadásul ahogy Ők tanulnak tőlünk, mi úgy tanulunk Tőlük, például az ártatlan, nyitott gondolkozást.
Visszakanyarodva a jógára pedig beszéltem még a példamutatás fontosságáról, mint a legjobb tanítási módszerről.
Végül elénekeltem a Tanítvány mantráját, melyet magyarul is felolvastam.
Om Namah Sivaya ✿
