Bejegyzések

Facebook oldaldoboz

2015.02.07. 15:55 Anitja

Gyermekjóga nem csak Gyermekeknek 1. rész

 Az első lépésként itt is a körülmények megteremtése, a kényelmes hely kialakítása, a jó levegő, és a meleg biztosítása a fontos. Szintén fontos, hogy a Szülő ismerje a gyakorlatokat, az ászanák pontos kivitelezését, hatásait, tehát egy kicsit jógaoktatóvá kell válnia, de legalábbis együtt elmélyednie a Gyerekekkel a jóga világában.

Kezdésként meg kell nyugtatni magunkat és a Gyerekeket egyaránt. Tehetjük ezt akár hátonfekve (savászanában) vagy egy kényelmes keresztbetett lábú ülésben. A lényeg, hogy lecsendesedjünk belül, csukjuk be egy picit a szemünket, figyeljük a légzésünket, úgymond álljunk készen a jógázásra, érkezzünk meg testben és lélekben egyaránt.

Keresztbetett lábú ülésben figyeljünk arra, hogy a felsőtest, a gerinc egyenes legyen, fej-nyak-hát egyvonalban helyezkedjen el, ha kell inkább támasszuk alá a fenekünket egy kicsit úgy, hogy egy összehajtott takaró, vagy párna szélére ülünk. Ezzel megtámasztjuk a gerincünket, és egyenesen tudjuk tartan magunkat.

meditation.png

 

Ebben az ülésben gyakorolhatjuk az OM mantrázást. Az OM mantra három hangból áll:

AAAAAAAAAAAA

UUUUUUUUUUUU

MMMMMMMMMMMM

Csukjuk be a szemünket, és egy mély orron keresztüli levegővételt követően lassan engedjük ki a levegőt a fent említett hangokon, szép folyamatosan A-ból, U-ba, U-ból M-be átmenet nélkül. Ezt gyakoroljuk közösen, és hangosan kényelmes légzésünk ritmusában ahányszor csak jól esik, majd maradjunk csendben egy picit, és ismételjük tovább az OM mantrát magunkban hangtalanul.

Ez segít megnyugodni, ráhangolódni a jógázásra.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://anitja.blog.hu/api/trackback/id/tr37149549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.