Bejegyzések

Facebook oldaldoboz

2011.11.19. 19:47 Anitja

Jógaoktatóknak, jógázóknak, és nem jógázóknak!

MÉGIS ELKEZDEM BLOG FORMÁJÁBAN MEGÍRNI A JÓGABLOGOMAT.

 

három okból kerekedtem fel:

- egyrészt időm engedi, mivel skype-on oktatom a jógát mostantól és nem kell például utazással töltenem az időt, a gyermekeim pedig egyre önállóbbak, több időt engednek nekem is

- másrészt szeretném kitisztázni a jógát, legalábbis azt tisztázni mi van az én fejemben a jógával kapcsolatosan, vagyis a tudásomat megosztani

- harmadrészt pedig azért mert úgy látom divat lett a jógából, trendi jógázni, a komolyságát rég elvesztette, az eredeti célját homály fedi, szinte minden jógaközpontban van jógaoktatói képzés, csak úgy áramlanak a jógaoktatók a Nagyvilágba, miközben ez egykor egy titkos tan volt, a mester éveken keresztül adta át a tanítványának.  Hát úgy döntöttem ha már publikussá tettük az oktatását, tényleg legyen az, és elérhető bárki számára...

Kezdeném az alapoknál:

A JÓGA SZÓ JELENTÉSE: a szanszkrit judzs szótőből ered, amely a következőket jelenti: egyesít, összeköt, összekapcsol. Az egyén-univerzum, a test-lélek, vagy a mester-tanítvány kapcsolatára gondoljunk itt.

A JÓGA KÉZTARTÁSA: chin mudra (csin mudra): a bölcsesség elérésének a kéztartása, az egyén egyesül az univerzummal.

A hüvelyujj összekötve a mutatóujjal, a többi ujj lazán nyitva.

A nyitott tanítványi tudat befogadó kéztartása ez.

 

 

A JÓGA JELKÉPE ÉS MANTRÁJA: az OM (aum) mantra, az univerzális mantra, az ősmantra, a teremtőmantra.  3 hangból áll: A= ébrenlét, U= álomvilág, M= az elmén túli állapot.

 

 OM szimbólum.

 

A jóga általános mantrája, a meditáció bevezetéséhez használják, a folyamatos ismétlés által az elme megnyugszik.  

A JÓGA CÉLJA eredetileg a megvilágosodás, ám ez a végcél, a dolgokat pedig az elején kezdjük. A kezdet meg nem más mint a jóga egyik változatának, a hatha jógának a rendszeres gyakorlása. Ezt az úgynevezett "testi jógát" arra fejlesztették ki az ősi Indiában, hogy a tanítványokat felkészítsék a Raja (rádzsa), vagy másnéven "királyi jóga" gyakorlására.  


Raja jóga: a jóga egyik fő irányzata. Egy nyolc fokozatra osztott képzési rendszer, amely a bölcsesség és a megvilágosodás felé tereli a tanítványt. 

További fő irányzatok:  

Bhakti jóga: az odaadás, az imádat, a szolgálat jógája (szerzetesi életre gondoljunk példának)

Karma jóga: az önzetlen cselekedet jógája (ilyenek a karitatív szolgálat, az adományozás)

Djana (dzsnyána) jóga: a tudás, és a bölcsesség jógája, szellemi út, az igazságot követi, a zen ilyen.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://anitja.blog.hu/api/trackback/id/tr783396758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.